jún
30

Fotópályázat díjátadója

Egyesületünk által meghirdetett Tavaszi Fotópályázatra beérkezett fotók elbírálására ill. a pályázók díjazására vasárnap délután került sor!

A pályázatra nívós, a kiírt tematikának teljességgel megfelelő pályaművek érkeztek, így az elbíráláskor nem volt egyszerű a laikusokból, tehát hangsúlyozottan nem szakmai személyekből álló zsűri dolga.

Különdíjat kapott Nagy Ádám, aki egy komplett fotóalbummal pályázott. Az albumban található fotók kronológiai sorrendben örökítik meg falunk fejlődését, a körforgalom épülését, ill. még pár falunkra jellemző fotó is megtalálható volt az albumban.

Két pályázó holtversenyben lett második helyezett.

Kaszanyi Eszter fekete-fehér képekben örökítette meg kastélyunkat (ezen képet egyébiránt telefonal készítette), kerékpárutunk melletti gémeskutat és egy legelésző tehéncsordát. Érdekessége volt Eszter pályázatának, hogy a képei mellé szöveges leírást is készített. Így bepillantást nyerhettünk abba, melyik kép hogyan, miért, milyen ihletésből született, ezáltal megismerhettük, hogy számára miért fontos egy-egy kép, milyen motiváció inspirálta a képek elkészítésekor, és a kész kép milyen gondolatokat ébreszt benne.

Kováts Péter “Kőfejtők” sorozata lett a másik második helyezettünk. Péter kétféle megközelítést alkalmazva fotózta egyik jellegzetes tájegységünket a kőbányát. Az egyik sorozat az ember általi kőfejtést dokumentálta, a másik pedig a természet, a növényvilág kőfejtő, talajépítő munkáját ábrázolja. A két sorozat egymás mellé állítása – nem kis iróniával- két külön világról állít képriportot, gondolatokat ébresztve ezzel bennünk.

Az első helyezést Varró Vendel három, különböző témájú fotómontázsával érte el. Vendel fotóin -montázsain-  jól látszik, hogy vérbeli fotósról van szó, látja és meglátja a fotózni való témákat. A montázsok tematikája szerint készült falunk környékének jellegzetes növényvilágából (virágaiból) egy, amelyen nemcsak a virágok látszanak, hanem a montázs tartalmazza a neveiket is, így a hozzá nem értők számára is sok-sok információval szolgálhat a kép. A második a kirándulóhelyeinket járja körbe, belevéve már a nemrég átadott piramist is. Ezen montázsban nem csak egyszerűen a kirándulóhelyek jelenítődnek meg, hanem ezek évszakonkénti más-más arca is. A harmadik montázs pedig falunk nevezetességeit, épületeit, köztéri szobraival ábrázolja. Itt is természetesen már megjelenik legújabb büszkeségünk a Sárkányölő Szent György szobra.

A helyezettek az elismerő oklevelek mellett különböző tárgyjutalmakban is részesültek. Kiosztásra került fotóalbum, fotópapírok, fotózással foglalkozó szakkönyv és 5 és 10 ezer forint értékű nyomdai utalvány is, amellyel a nyerteseknek lehetőségük nyílik nyomdatechnikával előhívatni kedvenc fotóikat.

A pályázat győztes munkájából újabb Iszkaszentgyörgy képeslapokat tervez egyesületünk kiadni. A beérkezett pályaművek pedig egy kiállítás keretében az IKSZT épületében lesznek megtekinthetőek.

a díjátadón készült pár fotó ide kattintva tekinthető meg

DSC_8538

 

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink. Post a comment or leave a trackback: Trackback URL.

Post a Comment

Your email is never published nor shared. Required fields are marked *

*
*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>